37. Mindenszentek ünnepe a katakombáknál

Római zarándoklatunk során a katakombákhoz értünk, itt köszöntött ránk MINDENSZENTEK ünnepe.

A remény helyei: a római katakombák (klikk a képre)
Mindenszentek


Kik is azok a mindenszentek, akiknek ünnepét üljük november elsején? Kik azok a boldogok, akiknek Jézus a hegyi beszédben megígéri az Isten országát, az üdvösséget?

36. Utunk Rómába vezet

Miért is jöttünk Rómába


Ha célunk ezzel hálát adni Istennek az Ő terveiért, akkor a hálaadásra Rómában remek lehetőséget nyújt a Hétbazilika zarándoklat.

Mivel minden zarándokút külön blogba került, klikk a linkre!


35. Pio atya hazájában

Rotondóban


San Giovanni Rotondo egy város Olaszország Puglia régiójában, Foggia megyében. A várost 1055-ben alapították egy i.e. 6 századból származó italicus település (római kori) helyén, amelyre egy kerek őrtorony romjai emlékeztetnek (innen származik a Rotondo elnevezés).


De Rotondó ettől több. Pio atyávalés Jézus Krisztus sebeivel.

Az odavezető úton több helyen is "megálltunk"

3. Lanciano - Eucharisztikus csoda szentélye

6. Szent Ház - A loretói Mária-Ház

8. Szent Mihály arkangyal hegyén - Garganoban

11. Útleírás helyett - Pio atya szentmiséje

14. A Magyarországról szóló prófécia - zarándoklatunk tükrében

16. Keresztút Pio atya gondolataival


34. Loretóban - a Szent Család názáreti házában

Mária loretói házában időzve valahogy úgy éreztük, otthon vagyunk, mivel a családi házban minden ember jól és otthonosan érzi magát. Tudatosítottuk ugyanis azt a tényt, hogy ebben a házban nevelte Mária és József Istennek szent fiát, Jézus Krisztust. Teljes bizalommal jönnek ide a zarándokok a világ minden tájáról, hogy itt lelki felüdülést és békességet nyerjenek. Ugyanakkor tudatosítják azt a tényt is, hogy ebben a házban végezte a szentcsalád minden egyes tagja a napi teendőket, ami ezáltal a megdicsőülés és a megszentelés záloga lett. Tovább olvasom.......

33. Megérkeztünk az Eucharisztia csodájának szentélyébe

Pont a 33. bejegyzés  lett zarándoklatunk során amely az Eucharisztia szentélyéről szól. A Jelenlévő Krisztusról.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké! Ámen


Megérkeztünk az Eucharisztia csodájának szentélyébe Lancianoba, ugyanabba a helységbe, ahol Longinus is született, ő volt az a százados, aki más katonákkal együtt ott állt Krisztus keresztjénél, és Pilátus parancsára lándzsával átdöfte az Úr oldalát, és látva a jeleket, amelyek akkor történtek: hogy a nap elsötétült és földrengés támadt, hitt Krisztusban......tovább olvasom



Ez a blog lelki zarándoklatainkat követi nyomon, azonban részletesen mindegyik út külön- külön oldalon található. Itt jelezzük, merre tartunk, innen indultunk, és ide térünk vissza.

Eddig bejárt útjaink: (a képre kattintva elérhető)




email: virtualis.zarandoklat@gmail.com

32. Háladoboz

Kedves Zarándokok!

Szeretnénk átadni Nektek egy apró ajándékot, - igaz virtuálisan de a valóságban egyszerűen kivitelezhető - hogy legyen hol összegyűjteni  csodáinkat, 
amit sikerült észrevenni és hálát is adni érte.

A dobozban sok kis papírcsík található, üresen.
Egy toll is a doboz tartozéka.
Majd karácsonykor elővehetjük és az ünnepi asztal mellett  felolvashatjuk amit év közben feljegyeztünk.

Szívesen feltesszük, megosztjuk itt a blogban, természetesen név nélkül is a tanúságtételként beküldött 
hála megnyilvánulásokat.

Hálából felajánlunk 
egy ehhez hasonló HÁLÁINK dobozát, amit a beküldők között kisorsolunk 2013. december 1-én
és a megadott címre postázzuk.


e-mail
virtualis.zarandoklat@gmail.com

31. Merjük észrevenni a csodákat

Assisiből - Szent Ferenc és Klára városától elköszönve - Rotondó felé tart utunk. Az első megállónk Lanciano - az Eucharisztikus csoda egyik helyszíne lesz.

Kicsit beszéljünk most a csodáról.
A keresztények szívesen használják a "csodás" "csodálatos" kifejezéseket,  csodálkozni bárki tud, mégsem tapasztalják meg sokan Isten jelenlétét. Úgy élünk, mintha Isten csak akkor volna jelen, amikor szólunk neki, hívjuk Őt imáinkban.

De mi a csoda? Ki a csoda? Mitől csoda a csoda?

Kicsoda az ember? kérdés már egy állítást is tartalmaz: ki-csoda az EMBER?


Mennyi csoda történik a tudtunkon kívül, vagy éppen a szemünk előtt, csak nem vesszük észre. Újra meg kell tanulnunk akár gyermeki módon - rácsodálkoznunk a Gondviselés csodáira.

Mert ha ez a jellemvonásunk megvan, akkor hajlamosak leszünk akár minden pillanatban hálát adni, ez pedig olyan adottság, amely által Isten folyamatos jelenléte megtapasztalható.

Belegondoló: átélted már a hit csodáját, amikor Jézus valamit átvett az életedben és betöltötte azt?

Imádkozzunk, hogy
legyen "csodára kész minden pillanatunk!" 


Ámen





30. Útmenti keresztek


„Uram, fáradt, kopott vagyok, erősíts meg!” 

„Uram, letörtem, megsebzett a bűn, gyógyíts meg!” 

„Uram, nem sikerülnek a dolgok, s oly kedvetlen és szárnyaszegett vagyok, emelj fel!” 

„Uram, tele hálával a lelkem, mert segítettél!”

29. Via purgativa, a bűntől tisztító szakasz



Az út nem pusztán a célba jutás eszköze, majdhogynem olyan fontos, mint magának a célnak az elérése. Ha zarándoklaton belüli időarányokat megnézzük, az útra szánt idő legalább 2/3-a a zarándoklatnak, míg a kegyhelyen eltöltött idő az összes időnek csak 1/3-át teszi ki.

Az odaút, az előkészület a fontosabb, ennek során készül fel a lélek a szenttel való találkozásra. Ez a  Így egyúttal via sacra, szent út is, amely lehetővé teszi a lelki felkészülést az útmenti keresztekkel, szentek szobraival, kápolnákkal, útba eső települések templomaival, temetőkkel találkozás révén. Ezek híján a zarándokcsoportok maguk alakítják szentté útvonalukat, szobrok, keresztek, képek állításával...”

Belegondoló: 
Egy zarándokútra felkészüléshez elsősorban nem  útikönyvre van szükségünk.



28. Assisibe érkeztünk - virtuális zarándoklatunkon

A reggeli fohász után, megérkeztünk Assisi Szent Ferencnek, a ferences rend alapítójának és Assisi Szent Klárának, a klarissza rend alapítójának a szülőhelyére ASSISI-be.

Assisi Szent Ferenc
Assisi Szent Klára


Assisi zarándoklatunk, - mint ahogy minden zarándoklat -  útján merítünk a kultúrából, az imádság, a szentségek, gondolatok, találkozások, és a másik ember megismerése által.

A zarándoklat egyszerre  tapasztalati, átformáló és lelki utazást is jelent.

Ez a képeslap elvezet virtuális zarándoklatunkra, Assisibe. (katt a képre)


27. Reggeli fohász a keresztnél



Fölséges és dicsőséges Isten,
Ragyogd be szívem sötétségét,
És adj nekem igaz hitet, biztos reményt,
És tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram,
Hogy megtegyem a Te szent és igaz parancsodat! Ámen.

Assisi Szent Ferenc

26. Az ember bármit tesz, előtte mindig meg kell határoznia cselekvése célját.

Az ember bármit tesz, előtte mindig meg kell határoznia cselekvése célját.
Megyünk, elindultunk igaz, virtuálisan, de nem cél nélkül.

Belegondoló: 
Miért is megyünk? 
Zarándoklatra megyünk. De a zarándoklatunknak most éppen mi a célja?

Belegondolva, ha Éva eljut a valóságban erre az utazásra, akkor nem születik meg gondolatban az a cél, hogy virtuálisan tegyük meg és vele azt az utat, amit társai autóbusszal.

Kirándulás, vagy zarándoklat a cél?
Van egy mondás, az a hajó, amelyik nem tudja melyik kikötőbe akar eljutni, annak soha nincs jó széljárás.

Ez itt nem kirándulás, és nem városnézés, bár a zarándok kívülről olyan,  mintha kirándulna és nem csukja be a szemét, ha éppen egy városon halad keresztül, de másként teszi. Más hajtja, más motiválja, más a célja. Indulásunk elején tettünk egy összehasonlítást , de attól több célt is ki lehet tűzni, mint a táblázatban van, kinek kinek saját egyéni életútja szerint.

Mindegyik zarándokút külön blogot kapott, ez itt a fő blog, ahonnan kiindulnak útjaink, hasonlóan  mint a pálma levélnyeléből a levelek.


Tervezzük, hogy decemberben elindulunk ugyanígy a Szentföldre, Betlehembe, hogy karácsonyra oda érjünk.

De most még első zarándoklatunk első napjánál tartunk. Padovában, ezt követi Assisi, Rotondó, majd Róma.

Itt megtalálsz bennünket:
Virtuális zarándoklat - 1. nap: Padova

25. Padovában vagyunk, és éppen az esti fényekben gyönyörködünk

Ha valahova este érkezünk, mindent másként látunk. 

Mit jut eszünkbe erről? 

Padovában van a válasz!

katt a képre és gyere

24. Ne félj az ÚT-tól

Aki úgy döntött, hogy nekiindul, annak elegendő felvenni, rákattintani  a hátizsákra és máris az ÚT-on van.
A Padova felé vezető úton.



Semmiről nem marad le senki, aki később indul, vagy később érkezik. Mindenki ugyanazt a "bért" kapja.


23. Első nap - Indulás Miskolcról - irány Padova




Miskolcról indultunk
a határnál bevárunk Benneteket!




22. Aláírás: ZARÁNDOK

Emberi életünk célja a növekedés, a teljes emberré válás. Számunkra, keresztények számára ez a cél egy többletet kap, hiszen az üdvösségre, a szentháromságos Istennel való kommunióra kaptunk meghívást.

Az úton levés, kellemes és nehezebb pillanatokat, örömöt és fáradságot, érdeklődést és nyitottságot feltételez.

Te be mered vállalni ezt?

Ugyanakkor azt is jelképezi, hogy még nem értük el a célt, nem tekinthetjük lezártnak ezt a tevékenységet, amely egy folyamatosságot hordoz magában. Loyolai Szent Ignác ezt a gondolkodásmódot vallotta magáénak, amikor leveleit gyakran „a zarándok” aláírással jelölte.

Te hogyan írod alá a leveleidet? (email, sms, stb.)

Ignác olyan embernek tartotta magát, aki folyamatosan úton van Isten felé, küzdelmek árán halad előre; és aki annak érdekében, hogy Istent jobban szolgálhassa, saját teremtettsége céljának felismerésére, ezáltal pedig önmaga megismerésére törekszik. Ebben a munkában kívánt embertársai segítségére lenni, saját vágyaik, képességeik, valamint Isten akaratának felismerésében és egyeztetésében.

Jézus azt mondja: „Én vagyok az út...” Egyszerű dolgunk van, ha ezt a kijelentést komolyan vesszük, hiszen ha előttünk az Út, akkor nincs más feladatunk, mint végigmenni rajta. Ő célhoz vezet, csupán követnünk kell tanítását, és legfőképpen életpéldáját. Ha pedig valaki még ezek után is félne elindulni, jelzőtáblákként, illetve -lámpákként ott vannak a szentek, - és várnak is bennünket Padovában, Assisiben, Rómában és Rotondóban - akik szintén útbaigazítanak, és modellt nyújtanak az Isten felé vezető úton.

Jó zarándoklatot kedves "Virtuális" Zarándokok! 






21. Életünk zarándoklat


Uram, Te tudod, hogy utazás nélkül nincs megérkezés,
talán ezért is formálod az életünket zarándoklatként.
De azt is látod, hogy türelmetlenségünkkel siettetnénk,
ha rajtunk múlna, a holnapot, meg a holnaputánt is.
Add, hogy zarándoklatunk megérlelje a felismerést:
hogy igazán megérkezhessünk, az utat mi magunk kell bejárjuk.

Segíts Uram, hogy a Te utadon járjunk!

20. Esti ének

Akik ma éjjel valóban útra kelnek, azoknak az "indulásig" még van pár óra. Mi akik lelkünkben tesszük meg az utat Padovába, Assisibe, Rómába és Rotondóba most egy esti énekkel köszönjünk el a naptól, a zarándokok imája előtt.
Legyen békesség köztünk mindenkor!


 

19. Térkép - Miskolc - Padova - Assisi - Róma - Rotondo

odaút: 2 092 km, 20 óra 40 perc 
Indulás időpontja: 2013. október 9. szerda 
hajnali órákban 


18. Ha valaki látni akarja az Istent

Részlet a Nyolc boldogságból: "Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent"

Szent Ágoston mondja:

„Ha valaki látni akarja az Istent, ne menjen messze földre Istent keresni. Térjen be saját szívébe. Ha abban szeretet honol, akkor ott - amennyire ez a földön lehetséges - megláthatja az Istent. Mert az Isten szeretet.”
Ez az Isten-látás csak kezdet. Teljes Isten-látás a halál mezsgyéjén túl lesz a szerető ember osztályrésze. Ismét mondja Ágoston: „Ott nyugalmat lelünk és látunk. Látunk és szeretünk. Szeretünk és dicsérünk. Ez lesz a vég. Vég nélkül.”




Tovább a nyolc boldogsághoz

17. Hagyd, hogy megtörténjen



Szűken egy nap van hátra az útra kelésig!


"Az út, ahol elméletileg nem számíthatsz senki másra, csak saját magadra, mert a zarándok mindig ki van szolgáltatva. Rászorul mások segítségére, kedvességére, jóindulatára, önzetlen szeretetére.
De ki van szolgáltatva az Istennek is.

 A teljes odaadás nem megy könnyen, sőt rendkívül nehéz, mert az ember folyamatosan küzd önmagával.

Hiszen Jézuson kívül ki tudta valaha is tiszta szívéből kimondani azt, hogy „legyen meg a te akaratod”?

Az érzés, hogy egyszerűen meg kell tennünk ezt az utat ahhoz, hogy megtaláljuk, amit keresünk.
Legtöbbször önmagunkat.

16. Mit jelent a virtuális zarándoklat?


Azok számára, akik nem tudnak részt venni személyesen egy  zarándoklaton, készült ez a blog.

A gondolat egy valóságközeli utazásra akkor született, amikor tudomásunkra jutott, hogy Éva testvérünk, állapota miatt nem mehet el a 2013. október 11-én induló ötnapos zarándoklatra.

Itt a blogban minden nap  október 11. péntektől, részesei lehetünk egy olaszországi  virtuális "utazásnak", amely magában foglalja a szent helyek "meglátogatását",  spirituális gondolatokat, imákat, hang és képanyagokat.

Nem tudsz lemaradni erről az utazásról, bármikor csatlakozhatsz és bármikor indulhatsz, mert a hívő ember úton lévő ember.

Ez a blog egyben felajánlás a hit évének szándékára:

„Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét”.





A zarándoklatban a hívő keresztények szimbolikus módon élik át életük lényegét - az úton levés állapotában emlékeznek arra, hogy életük értelme az Istenhez vezető út megtétele.

Virtuális szó jelentése:
valódinak tűnő, szinte valóságos, valóság közeli, benne rejlő.



15. Milyen konkrét kéréssel indulsz az útnak?




Hiszen az út, az cél is egyben.
De a vágy, a cél szinte mindig hamarabb megszületik a szívünkben, mint a hozzávezető út.
Utunk során,  legtöbbször nem is az útra, hanem a célra koncentrálunk. Ilyenkor nem a jelenben vagyunk, hanem a jövőben. Pedig az út az a most-ban található.

Hányszor indulunk el például olyan úton, amelyről nem tudjuk hová vezet? Az úton végig reménykedünk, hogy majd a végére érve oda jutunk, ahova elindultunk.

"Utunk legelején" egy táblázatban bemutattuk mi a különbség a kirándulás és a zarándoklat között, ha utunknak kirándulás a célja, akkor a megérkezésünk végén ne várjunk válaszra, hiszen a célunk nem a válasz keresése volt. Nem minden, fizikailag a helyszínre érkezni, mint ahogy az is sokszor kevés, ha valakivel csak „lélekben” vagyunk.

A zarándoklat - legyen az tényleges vagy virtuális - életünk szimbolikus útja.

Gyakoroljuk! Próbáljunk figyelni arra ami éppen ebben a pillanatban történik velünk, körülöttünk! Ne hagyjuk, hogy gondolataink valahol máshol, más úton járjanak.

Ezt az úton többször is elmondjuk!

14. Isten bárhol tud csodát tenni


A lelki zarándoklat felkészülésének következő lépcsőfokán következik 
Mária/Marika tanúságtétele és üzenete Évának
és mindazoknak, akiknek fizikailag
 már nagyobb utak megtételéről le kell mondaniuk:

"Amúgy én is csak Medjugorjeban voltam zarándoklaton. Azért írtam, hogy "csak" mert a nevezetesebb zarándokhelyek közül hazánkon kívül talán ez van a legközelebb. Amúgy lelkileg nagyon meghatározó, megerősítő élmény volt.

Leírom röviden, mert kitűnik belőle, hogy ami történt az akár itthon is megtörténhetett volna, mert Isten bárhol tud csodát tenni.

13. Három tapasztalat

A mai világban mindennek sikerülnie kell. Sikerülni kell minden vizsgának és legalább jelesre. Sikerülnie kell az érettséginek, és ha már egy „jó” jegy van benne, vagy netán „közepes”, összeomlik az egész család: „Mi lesz ebből a gyerekből? Nem veszik föl az egyetemre…” Hazudunk önmagunknak folyamatosan.

Miért ne lehetne Isten ajándéka az, ha nem sikerült valami?

12. A szeretet ezer arca



Nagyon erős tud lenni, amikor szívünkben feléled a vágy, hogy elinduljunk megkeresni Istent.
Azt az Istent, Aki Maga a Szeretet
De hol keressük?  Hiszen Isten mindenben megtalálható.
A másik emberben van akinek könnyebb megtalálni, mint saját magában, ezért is indulnak el közösen egy útra. De vigyázzunk, ahogy az elején említettük, hogy tegyünk különbséget kirándulás és zarándoklat között.

Mire vágyom, amikor nagyon szeretnék eljutni Assisibe, Rómába, Rotondóba?

11. Jobb, ha Ő vezet



Az Úr az igaz valóság. 

Általános jelenség: valami egészen más szalad ki a szánkon, mint amit akartunk, másképp történik, mint terveztük.
Nálunk nagyobb, tőlünk független erők befolyását érezzük ilyenkor meg. Isten az erők teremtője és irányítója. Aki vele jár, annál jó értelemben nyilvánul meg a hatásuk. Nem kell aggodalmaskodnia beszéde és holnapja felől   Isten akarata a helyes mérték. 

Ő jobban ismeri lelkünket, annak titkos rugóit,

10. Képzeletünk legeljen szent tárgyakon




"Képzelje el Isten jelenlétét,

Jézus életét,

a tabernákulum magányát,

Mária anyai ölét és kezét.

Rakd meg, tömd meg velük képzeletedet, emlékezetedet, és szórd ki mindazt, ami nem vonatkozik Istenre!..."

(Marcell atya)

9. Találkoztam Istennel...

Volt egyszer egy kisfiú, aki feltétlenül találkozni akart az Istennel. Tisztában volt azzal, hogy az Istenhez vezető út nagyon hosszú, ezért az összes fellelhető dobozos kólát és csokoládét bepakolta hátizsákjába, elindult. Addig futott, amíg egy parkhoz nem ért, ahol megpillantott egy öreg nénit.

A néni egy padon ült, és a galambokat nézte, akik táplálék után kutattak a földön. A kisfiú leült a néni mellé a padra.
Kinyitotta a hátizsákját, és már éppen ki akart venni egy dobozos kólát, amikor arra gondolt, hogy a néni biztosan nagyon éhes lehet. Ekkor fogott egy csokoládét, és odaadta a néninek. A néni hálásan elfogadta az édességet, és a fiúra mosolygott - csodálatos volt a mosolya.

8. Zarándoklat vagy kirándulás, ima, vagy imádság



Különbséget kell tegyünk  az ima és az imádság, a kiránduló és a zarándokló között:

Ima = imaforma, amit még meg kell töltenünk tartalommal
Imádság = a hit beszélgetése Istennel
(Erről a következő bejegyzéseinkben többet szólunk)

Az alábbi kis táblázat szemlélteti a kiránduló és a zarándokló közötti különbségeket:

7. Hozzád zarándoklunk, hogy megtalálhassuk valódi lényünket




Uram, jöjj közénk és maradj velünk hétköznapjaink útján, amely Országodba vezet, mert a
hétköznapok hűsége bölccsé és éretté tesz.

Jöjj velünk azon az úton, melyen Hozzád zarándoklunk, hogy megtalálhassuk valódi lényünket,  valódi önmagunkat.

Bontakozhasson ki a hitnek, reménynek, szeretetnek az embere, fejlődhessen ki belőlünk a
bátor szívű ember, a vidám szemléletű és kitartó ember.

                                                                                                                                          (Hugo Rahner)

6. Három egymással összefonódó utat kell megjárnunk



Életünk zarándoklatán három egymással összefonódó utat kell megjárnunk.

Az első a saját magunk megismerése: a magánytól az egyedüllét fele;
a második a közösségi életünket érinti: az ellenségességtől a vendégszeretetig;
a harmadik az Istenkapcsolatunkról szól: az illúziótól az imáig

A zarándok célja, hogy útjával közelebb kerüljön Istenéhez.

5. Életünk zarándoklat


Ima a zarándokokért

Uram, Te tudod, hogy utazás nélkül nincs megérkezés,
talán ezért is formálod az életünket zarándoklatként.
De azt is látod, hogy türelmetlenségünkkel siettetnénk,
ha rajtunk múlna, a holnapot, meg a holnaputánt is.
Add, hogy zarándoklatunk megérlelje a felismerést:
hogy igazán megérkezhessünk, az utat mi magunk kell bejárjuk. 
Segíts Uram, hogy a Te utadon járjunk!



4. Nem a szenvedés előli menekülés üdvözíti az embert



Testi lelki fájdalmaink közepette is lássuk meg a reményt. Segítségül  elmélkedjünk az irgalmas szamaritánusról.

Az evangéliumi példabeszéd, amelyet Szent Lukács mond el az irgalmas szamaritánus történéseiben, a hétköznapi életből vett képek és elbeszélések sorába illeszkedik bele, amelyekkel Jézus meg akarja értetni, hogy Isten végtelenül szeret minden embert, különösen akkor, amikor életében betegség vagy fájdalom van jelen.

Ugyanakkor a jó szamaritánusról szóló példabeszéd záró szavaival: „Menj és tégy te is hasonlóképpen”

3. Az úton lévő ember


"Vándor vagyok, hitem szerint zarándok, úton lévő ember. 
Valahonnan jövök és valahová tartok. 
Isten szeretetéből fakad életem, és benne találom meg célomat. 
A zarándoklás életforma, amelyet minden napomban megélhetek.
Az otthon teendőiben, és amikor őseim nyomában egy szent helyre zarándokolok. 

2. A zarándoklatról majd nemcsak azt "hozod" magaddal amit láttál



A Bibliai elmélkedés "Képzeld-el" módszere



A Bibliai meditáció "képzeld-el" módszere nagyon hasznos, mert a Biblia tele van történetekkel. Ebben a módszerben belehelyezed magad a bibliai jelenetbe, mintha te is aktív szereplője lennél. Majd megkérdezed magadtól: "Hogy érezném magam, ha én is benne lennék ebben a helyzetben? Mit mondanék? Mit tennék?"

Amikor ezt megteszed, Isten Igéje "testté" válik az életedben és megváltoztatja életedet.

Nézzünk meg egy példát erre: a Márk 2-ben található történetet a 4 férfiról, akik segítettek a bénának

1. Előkészületek Assisibe tartó lelki zarándoklatunkra - képmeditáció gyakorlása

„A keresztény élet a szemlélődés és a cselekvés szintézise”
– Ferenc pápa


Ez lesz Assisi lelki zarándoklatunk jelmondata! Urunk, kérjük a kegyelmedet, hogy minden szándékunk, cselekedetünk, amit teszünk a Te dicsőítésedre, és szolgálatodra irányuljon. Ámen

Mielőtt elindulnánk Assisi lelki zarándoklatunkra edzenünk kell és készülnünk, ráhangolódnunk az útra.